Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Az Otthon Start program indulása nemcsak a lakástulajdonhoz jutásban, hanem az albérletpiacon is fordulatot hoz. A Duna House szerint a támogatási lehetőség kettős hatást gyakorolhat: csökkenhet a bérlői kereslet, miközben nőhet a kiadó lakások kínálata. Ezek együttesen árkorrekciós folyamatokat indíthatnak el főként Budapesten és az egyetemi városokban.
Szerző(k): Farkas TiborBár 2025 első félévében 15 százalékkal kevesebb lakás készült el, mint egy évvel korábban, a Mapei trendfordulót prognosztizál, különösen az építési engedélyek számának látványos növekedése és az Otthon Start Program közelgő indulása miatt.
Szerző(k): Farkas TiborNéhány napja hirdették ki a felsőoktatási felvételi eredményeket, amivel nemcsak a leendő egyetemisták életében kezdődik új fejezet, hanem a budapesti albérletpiacon is érezhető fordulat állhat be. Az ilyenkor szokásos keresleti hullám idén sem marad el. Sőt, a jelenlegi piaci helyzet alapján a szakértők még élénkebb mozgásra számítanak.
Szerző(k): Farkas TiborAz európai lakhatási válságról szóló sorozatunkban bemutattuk, hogy az elmúlt 15 évben az egész kontinensen felmentek a lakásárak, egyre többen szorulnak ki a piacról az egyre magasabb lakhatási és rezsiköltségek miatt. A negatív spirál a 2008-as válsággal kezdődött, és a lakásépítési ágazat azóta se érte utol magát. A tavalyi uniós választások egyik központi témája a lakhatási válság volt, nem véletlen, hogy azóta biztost is kineveztek a szakterület élére, és hatalmas bérlakás-építési programot indítottak.
Szerző(k): Farkas TiborEgyre nagyobb érdeklődés mellett megindult a helyezkedés a lakáspiac keresleti oldalán a kedvezményes lakáshitelt nyújtó Otthon Start Program szeptemberi indulása előtt - ismertette az elmúlt hetekben regisztrált összesen 330 ezer telefonos érdeklődésen alapuló adatok alapján kirajzolódó trendeket az ingatlan.com. Az elemzésből az is kiderül, hogy az egyes településtípusokon belül mekkora és milyen lakóingatlanok kategóriák iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés.
Szerző(k): Farkas TiborA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V.-vel szemben. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland multinacionális vállalkozás a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, illetve megtévesztette a fogyasztókat a Genius programjában elérhető kedvezményekkel kapcsolatban.
Szerző(k): Farkas TiborMa reggel 7 óra után nem sokkal a Budavári Önkormányzat birtokba vette a Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat. Ezzel véget ért egy másfél évtizede húzódó vita, írja Böröcz László a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Farkas TiborBudapesten leginkább a külvárosi kerületekben van esély arra, hogy átlagos jövedelmi viszonyokkal olyan telket vásároljunk, amire az Otthon Start program kedvezményes hiteléből építkezhetünk – derül ki a zenga.hu adataiból. Az ország olcsóbb részein többnyire 10-20 millió forinttal kell számolnia annak, aki családi ház építésére alkalmas telket szeretne venni, de Budapest drágább kerületeiben könnyen 100 millió forint fölé kúszhat a vételár.
Szerző(k): Farkas TiborA bérlakások hozama egyre csökken a gyorsan emelkedő ingatlanárak és a lassabban növekvő albérleti díjak miatt. Ráadásul az új állami támogatás, az Otthon Start hitel új lehetőséget nyit a lakásvásárlók előtt szeptembertől. Vajon a befektetőknek továbbra is érdemes kitartani a lakáskiadás mellett?
Szerző(k): Farkas Tibor